Visions

Visions

Prológus

Ne gondolj rá, ez az egész hülyeség. Nem történhet meg. Ezt mondogattam magamban miközben kiöntöttem a maradék tejet a tálamba. A nevem Maja és hetek óta rémálmok és "látomások" gyötörnek. Sötét, baljós rémálmok. Ritkán visszatérő, álltában mindig más. Csak a témája ugyan az. Az elején még nem vettem komolyan, de aztán ezek a dolgok elkezdtek valóra válni. Először csak kicsi, elhanyagolható látomások. A matektanárnak kiment a bokája, ezért nem jött egy ideig tanítani, szinte láttam a fejemben a következő órán írt dolgozat kérdéseit, és mindig tudtam tesi órán, hogy hova fussak ha esetleg kidobósozunk. Aztán elkezdtek egyre komolyabbra fordulni a dolgok. Mindent megéreztem. De már csak a tragédiákat. Normál esetben megpróbálom megakadályozni ha tudok valami közelgő rosszról. De most...Most valahogy más volt. Rólam tudni kell, hogy én ahogy felkelek nem emlékszem azonnal az álomra. Szépen fokozatosan (általában az első 10 percben) visszatérnek az emlékképek.  Ma reggel a mellkasom szúrni kezdett. Mintha a testem ellenkezett volna az ellen, hogy kikeljek az ágyból. Nagyon rossz előérzetem volt. A lehető legkómásabb fejemet magamra öltve kiballagtam a fürdőszobába és hálát adtam, amiért nyár volt és nem volt hideg a lakásban mint ahogy télen szokott lenni. Megnyitottam a csapot és megmostam az arcom, hátha elkezdek emlékezni. Nos, sikerült. Ahogy behunytam a szemem és víz érte az arcom, a szám íze hirtelen sós lett. Mintha tengervízben lennék. Éreztem ahogy merülök egyre mélyebbre és találkozom az áramlatokkal. Majd egyszer csak becsapódott mellettem egy hatalmas valami, de akkora erővel, hogy majdnem magával rántott. A szemem kipattant, de nem láttam semmit. Csak nagy feketeséget. Éjszaka, én, a tengervízben. Megpróbáltam azt tenni, amit ilyenkor minden normális ember tenne. Felszínre törni. Csak úsztam, úsztam és úsztam. De semmi. Aztán egyszer csak felbukkantam a víz alól és visszatértem a valóságba. Életem egyik legborzalmasabb élménye volt. Belenéztem a tükörbe és nyugtáztam magamban, hogy itt vagyok a Föld nevű bolygón, Dél-Karolinában, Hilton Head Island-ben. Ami egy sziget. Amit víz határol körül. Remek. Ezekkel a gondolatokkal nyomtam le az utolsó falatot a torkomon és indultam el az iskolába, ahol megkezdődött az utolsó hét.